Bár ez nem biztos, hogy meglátszik, nagyon szeretek blogolni, ez a kis blog nagyon sokat jelent. Épp ezért vagyok nagyon maximalista e téren. Mindig igyekszem igényes munkát kiadni kezeim alól, nem akarok összecsapott posztokat, botrányos minőségű képeket... S ezek nem minden esetben egyeztethetőek össze a kolis életemmel.
Őszinte leszek, eleinte az ihlethiány volt az, ami miatt nem írtam. Úgy éreztem nem tudok semmi extrát nyújtani. Később pedig már kedvem se volt, erőltetett posztokat pedig nem szerettem volna. Mire pedig már sikerült volna túllendülnöm ezeken a dolgokon, jött a félévi hajtás, ami persze minden időmet elvette. Szerencsére viszont már ennek is vége. Úgy érzem, sikerült megugranom a magamnak állított mércét, bár az is igaz, hogy jobban is teljesíthettem volna. Mindenesetre a kitüntetettbe még bőven beleférek, úgyhogy panaszkodni nincs okom, s amúgy is, messze még az év vége :)
Bár írni nem írtam, az általam követett blogokat rendszeresen olvastam, ebből nem engedek :) Kicsit csendes megfigyelő vagyok, tudom. Nem ártana néha egy-egy kommentet hagynom, hisz magamról is tudom, milyen jól tud ez esni. Ezentúl igyekezni fogok ezen is változtatni.
A jövőben szeretnék rendszerességet bevezetni kicsit a blog életébe, ami valljuk be, eddig nagyon hiányzott. Bár magamat ismerve ez nehéz lesz, hisz még a saját életemből is hiányzik ez. Mindenesetre heti 2 posztot azért szeretném tartani, lehetőségeimhez mérten.
És végül, de nem utolsó sorban szeretnék mindnyájatoknak boldog, sikerekben gazdag 2015-ös évet kívánni, talán még nem késtem el vele :D Az én érzéseim ezzel az évvel kapcsolatban nagyon pozitívak, azt ne kérdezzétek, miért. Valahogy olyan szimpatikus ez a szám :D Továbbá szeretném megköszönni azt a szeretetet, amit a blogon keresztül kapok! Nagyon sokat jelent nekem egy-egy komment vagy feliratkozás. Ez a blog az én kis képzeletbéli kuckóm, ahová a világ ügyes-bajos dolgai elől menekülök el mindig, teljesen kikapcsol. És ha még valakinek tetszik az, amit csinálok! Az nagyon jó érzés :)
Köszönök mindent! :)
Puszi:Juctus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése