A Too Faced Sweethearts pirosítóról van szó, amibe egy netes nézelődésem során szerettem bele képek alapján. Nagyon vágyakoztam utána, de azt hittem, sose lehet majd enyém, mert ugyebár elég drága, olyan 30-40$ között mozog az ára. Barátom ismerte ezen vágyam és karácsonyra meglepett vele, először el sem akartam hinni, hogy tényleg az enyém, és hogy ennyire figyelmes párom van.
Három árnyalat érhető el ebből a pirosítóból: egy barnásabb, egy barackos és egy élénkebb rózsaszín. Nekem az utóbbi nyerte el legjobban a tetszésem, ami a Something About Berry nevet viseli.
A küllem hihetetlenül szép, szív alakú papírdobozban rejlik 5,5 grammnyi pirosító, ami rengeteg, szerintem sose leszek képes elhasználni ekkora mennyiséget. Ez a papír megoldás nem éppen a kedvencem, elég sérülékeny lehet, utazáshoz semmiképp nem merném ajánlani, de lehet, csak én féltem túlságosan. A feliratok és a minta is elkezdett már sajnos picit kopni, aminek nem nagyon örülök, pedig nem fogdosom olyan sokat, nem érintkezik szinte semmivel, többnyire az asztalomon pihen.
Egy égetett pirosítóról beszélünk, ami ennek köszönhetően rettentően pigmentált és három különálló színből tevődik össze. A színeket külön-külön és együttesen is lehet használni, így mondhatni, hogy négy színünk van.
A termék telis-tele van csillámokkal, de tényleg, így aki nem szereti az ilyen csillogást, annak nem lehet jó választás. Érdekes, hogy arany és ezüst csillámok is megtalálhatóak benne. Highlighter használatát teljesen el is lehet felejteni mellette.
A bal oldali szín egy visszafogottabb mályvás-rózsás szín, ami talán a legkevésbé csillámos a három közül. Picit szaténfényű inkább, mint csillámos, de itt-ott megtalálható benne néhány ezüst csillám is.
A középső szín egy nagyon szép barackos rózsaszín árnyalat temérdek arany csillámmal. Ez a legcsillámosabb.
A jobb oldali a legerőteljesebb, igazi pink árnyalat ezüst csillámokkal.
Én ezt a pirosítót a három színt keverve szokom használni, nekem így tetszik. Nagyon kell vele vigyázni, hisz könnyű "bohóc" hatást elérni vele, elég csak az ecsetet nagyon finoman belemártani és a kellő mennyiség máris az ecseten van.
Összességében egy elég drága termékről beszélünk, ami nagyon csillogó és nagyon tartós. Szuper termék, de nem tartom kizártnak, hogy az olcsóbb kategóriában is található ehhez hasonlóan jó darabok, hisz az Essence és az I heart makeup is piacra dobott ilyen aranyos csomagolású pirosítókat. Az viszont biztos, hogy ez a termék ad egy pici luxusérzetet, jól esik ránézni, használni és a minősége is kifogástalan. Különleges alkalmakkor kerül általában az orcáimra, hisz ez egy nagyon különleges és minőségi darab. Engem meggyőzött :)
Ti próbáltatok már Too Faced terméket? Vélemény?
Puszi:Juctus
Gyönyörű szép! :)
VálaszTörlésSzerintem is :)
TörlésNagyon ügyes vagy! Rajongok a posztjaidért :)
VálaszTörlésÓ, köszönöm! :$ :)
TörlésA csomagolása is csodás, de engem most a tartalom fogott meg. Mind a három árnyalat gyönyörű, együtt és külön-külön is!
VálaszTörlésCsak ne lenne ennyire drága. :/
Tényleg nagyon különleges színekről van szó, amik élőben talán még ennélis szebbek :)
TörlésHát igen, az ár...Jómagam sem adtam volna ki egy pirosíóra ennyit, mégha az ilyen szuper minőségű is. Ezért sem lett a poszt túl ömlengős, igyekeztem visszafogni magam, nem akartam szíveket fájdítani :)