De térjünk is a tárgyra... Igaz, hogy már egy ideje július van, de nem szerettem volna megszakítani a sorozatot, mindenképpen meg akartam írni ezt a posztot. Na lássuk is!
Nem gyűlt össze olyan sok termék, szám szerint 4, de nem akartam két hónapot összevonni, az talán túl sok lett volna.
A napocska előbújtával kedvet kaptam a bronzosításhoz. Erre a célra csakis a Bourjois Délice de Poudre bronzosítója, aminek isteni, nem kifejezetten csoki, de édes illata van. A picit melegebb tónusú színe az én bőrömön nagyon természetes, a végeredmény igazi "napcsókolta" arcbőr, ami egész nap kitart.
A szemöldökömre egy ideje már kifezetten csak színezett géleket használok. Eddig a Catrice volt a befutó, de mióta használom ezt a Maybelline Brow Drama darabot, mást el sem tudok képzelni erre a célra. A végeredmény sokkal szebb, látványosabb, ugyanakkor nagyon természetes. Múltkor még a barátnőm is megjegyezte, hogy nem tudja miért, de szépek a szemöldökeim.
A meleg és a nyár beköszöntével automatikusan váltok át a testpermetek használatára. Júniusban jelent meg itt, Szlovákiában az Essence #Secret party kollekciója, amiből a testpermet azonnal jött velem haza. Az illata nagyon édes, trópusi jellegű, lehet már néha túl édes is, de én előszeretettel használtam. Az illat maga nem túl tartós, de napközben jól esik néha felfrissíteni magam vele.
A Bourjois pirosítója a 74-es Rosse Amber árnyalatban már egy ideje porosodott a fiókban. Nem nagyon szerettem használni a nagyon kemény állaga miatt, de júniusban újra előkerült és a megfelelő, picit durvább szálú ecsetet is megtaláltam hozzá. Szinte kivétel nélkül ezzel pirosítottam júniusban. Nagyon szép, mályvás-rózsás árnyalat.
Ti próbáltátok valamelyiket a fent említett termékek közül? Mik voltak a Ti kedvenceitek?
Puszi:Juctus
Bourjois nekem is nagy kedvenc márkám, tényleg minőségi minden termékük:)
VálaszTörlésNekem csak a posztban szereplő két termékem van meg a márkától. de eddig meggyőztek :)
Törlés