Ebben az évben jelentek meg ezek a pirosítók, s bár nem vagyok a márka nagy híve, kifejezetten megtetszettek már képeken is. A hatalmas meglepetés a drogériában ért, hisz a teszterbe belemászva vált nyilvánvalóvá, hogy ezek szuper termékek. De 4000 forintot akkor sem voltam hajlandó érte kifizetni. Így kénytelen voltam kivárni a Glamour napokat, így féláron már azért szívesebben vettem meg.
Maga a csomagolás elegáns, letisztult, egy kis minimál arannyal megfűszerezve. A műanyag nagyon vastag, minőségi, záródni is remekül záródik, egy határozott kattanással jelzi, hogy minden a helyére került. A felirat egy cseppnyit sem kopott még meg, ami nálam hatalmas szó, mert szinte az összes kozmetikumom felirata megadta már magát a hetebnte ismétlődő ide-oda hurcolászástól.
A szín, ami engem rabul ejtett az a 30 Georgeous Berries, ami egy gyönyörű bogyós árnyalat. Teljesen odáig vagyok érte. Számomra ő A pirosító ezekben a hidegebb évszakokban. Mostanság tízből nyolcszor biztos érte nyúlok reggel.
A pirosító különlegessége az égetett formula, amivel rendelkezik. Ennek köszönheti a nagyszerű pigmentáltságát, amit néhány szemhéjpúder is megirigyelne. Ezért kell vele nagyon óvatosan bánni, hisz ha nem figyelünk oda, szép kis bohócpofi nézhet vissza ránk a tükörből.
A termékben apró kis ezüst csillámok is vannak, amik ezen a képen nem látszódnak. Tulajdonképpen az arcon sem szembetűnőek, csak egy természetes, üde ragyogást láthatunk felvitel után.
Összességében imádom ezt a pirosítót! Nem tudok róla rosszat mondani. A színe csodás, a formula szintén, tartósságról ne is beszéljünk. A készletem egyik kiemelkedő darabja, bár az eredeti árát talán még így sem fizetném ki érte, de jó tudni, hogy vannak Glamour, illetve Joy napok, amikor féláron is hozzájuthatunk ezekhez a szépségekhez.
Próbáltátok már ezt a terméket? Szeretitek a Max Factor márkát?
Puszi:Juctus
Nekem is a Glamour-napokon sikerült egy ilyen Max Factor pirosítóhoz hozzájutnom Nude Mauve színben és imádom! Nagyon megszerettem! Olyan semlegesnek mondható szín, könnyen lehet egy kis kontúrt vele az arccsontnak adni.
VálaszTörlésUtánanéztem annak az árnyalatnak, és tényleg nagyon szép, semleges szín. :)
TörlésMondjuk most, hogy már tudom, milyen jók ezek a pirosítók, az összes árnyalatot elfogadnám :D