2016. január 5., kedd

Karácsony utáni mini HAUL

Karácsony után ugye az üzletek hatalmas akciókkal várnak bennünket. Ebben az évben én is engedtem a csábításnak, beszereztem egy-két olyan terméket is, amiket teljes áron nem biztos, hogy megvettem volna.


Még december végén látogattunk el anyukámmal Esztergomba, ahol a Müllerbe is beugrottunk. Vettem egy Beauty Baby sampont, mivel mostanság kezdek átállni a babasamponok használatára, hátha így javul a fejbőröm állapota. Továbbá egy Catrice Velvet Matt szemhéjpúder (040 Al Burgundi) is landolt a kosaramba, mivel már javában zajlott a nagy kiárusítás, ez az árnyalat pedig már megjelenése óta kívánságlistás volt, most pedig itt volt a megfelelő alkalom, hogy megvegyem.

Tegnap pedig barátommal Budapesten jártunk, vásárolgattunk egy kicsit a WestEndben. Az itt szerzett dolgok most következnek. 

Még sosem jártam The Body Shop üzletben, ezért ez volt az első hely, ahová betértünk. Mindent végigszimatoltam, végül a már otthon kinézett, karácsonyi limitált Frosted Cranberry (Deres Áfonya) testvaj jött velem haza 3 743 forintért az akciónak köszönhetően. Az illata nekem nem annyira áfonyás, engem speciel a frissen préselt szőlőmust illatára emlékeztet, ami felkenve áraszt némi áfonyás fanyarságot. A vásárlásom mellé pedig kaptam egy E-vitaminos arckrém mintát.

A Pupa sem maradhatott ki, ide főként a karácsonyi kollekció miatt tértem be, amire -30%os akció van jelenleg. Ezt az I'm Matt folyékony rúzst (001) már a kollekció megjelenésekor kinéztem magamnak, de a teljes árát sajnáltam érte. Most akciósan 2 303 forintért sikerült beszereznem. Annyira gyönyörű ez a barnás, picit mályvás nude árnyalat.

A LUSH szintén egy olyan üzlet volt, amit már egy ideje kerülgettem, végül az akciók miatt ide is betértem. Rengeteg illatos termék van, ha lett volna még időm, biztos, hogy más is hazajön velem, de így is olyan sokat válogattam. Végül egy Father Christmas és egy Butterbear fürdőgolyó jött velem haza. Előbbi 645, utóbbi pedig 445 forintért.  Annyira cukik.  A télapó illata nagyon kellemes, édeskés, kicsit vaníliás. Állítólag zöldre festi a vizet. A maci illata egy picit már virágosabb, erősebb. Kakaóvaj darabkákat tartalmaz, amik feloldódnak a vízben, biztosítva a hidratált bőrt. Olyan jól hangzik mindkettő. Félek, hogy ennek Lush-függőség lesz a vége...


Ti vásároltatok valamit a leárazásokon? A fent említett boltok közül melyikben szerettek vásárolni?

Puszi: Juctus

10 megjegyzés:

  1. Nem normális, mennyit elkérnek a Pupa termékekért teljes áron. Jó lenne ha felénk is lenne egy jó kis 30% kedvezmény egy ilyen rúzsra. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valahogy én is nehéz szívvel gondolok az eredeti árakra, de ha azt vesszük, még mindig sokkal olcsóbb, mint a MAC, minőségben pedig tényleg fenomenális. Persze akciósan éri meg legjobban :)

      Törlés
  2. :-O nagyon szeretem frosted cranbarry, nagyon jo muszaj lenni. :)

    Pozývam teba aj tvojich čitateľov na moju extra MEGA GIVEAWAY (4 súťaže v 1) v ktorej si môžeš zasúťažiť o poukážky ale aj o viac ako 40 pruduktov z kozmetiky, knihy či šperky

    VálaszTörlés
  3. Én nem vásároltam az ünnepek után, mert januárban egy drágább terméket szeretnék magaménak tudni. A Pupát nagyon kedvelem, szuper dolgokat lehet kapni az üzletekben :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Néha tényleg megéri kicsit spórolni egy-egy drágább dologra :) A Pupa nekem is kezdi egyre jobban belopni magát a szívembe, csak az árai húzósak picit az én pénztárcámnak ahhoz, hogy mindig ott vásároljak, itt-ott viszont belefér :)

      Törlés
  4. Az ünnepek után nekem is volt egy Pupa és Lush köröm :]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha valamikor, akkor most tényleg megéri betérni ezekbe az üzletekbe :)

      Törlés
  5. Ú, az a Pupa ajakkrém nagyon szép! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is nagyon tetszik. Hiába van itthon 1000 ajakravalóm, nem tudtam otthagyni, annyira különleges darab :)

      Törlés