A Douglas sajátmárkás sminktermékeihez még nem volt szerencsém, őszintén bevallom, annyira nem is mozgatta meg semmi a fantáziám a kínálatból. Viszont karácsonyi ajándékként hozzám került ez a kompakt kis paletta, nézzük is, hogyan teljesített...
A barátnőmtől kaptam meg, s a külsejébe első látásra beleszerettem. Olyan csajos, ezek a pöttyök nagyon feldobják, csemege a szemnek, öröm ránézni. Ha jól tudom van még belőle egy füstösebb, illetve egy "partys" színeket tartalmazó változat is.
Ez a paletta tökéletes utazáshoz, hisz mérete meglehetősen kicsi, jól záródik, található benne egy egész elfogadható méretű tükör és 5 természetes, selyemfényű szemhéjpúdert, illetve egy pirosítót tartalmaz. S ha már említettük a záródást, tegyünk említést a nyitásról, ami egy "gomb" megnyomásával történik, ami nem az a könnyen nyíló fajta, elég határozottan kell vele bánni, simán a táskába dobálós kategória.
Tetszik a paletta elrendezése, nagyon helytakarékos, nincsenek nagy rések, nem pazarolták a helyet felesleges ecsetkékkel, s a tükörből is a maximumra törekedtek méretügyileg.
Hogy őszinte legyek, nem vártam sokat ettől a terméktől. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, egyszerűen nincs semmi nagy hype a márka sminktermékei körül.
De mikor először belenyúltam az első színbe, éreztem, hogy nem lesz ez ám olyan rossz, sőt! A púderek állaga nagyon kellemes, nem mondom, hogy ez a legselymesebb textúra, amivel találkoztam, de meglepően kellemes.
A pigmentáltságon is eléggé meglepődtem, nagyon szuper, főleg a sötétebb árnyalatok muzsikálnak gyönyörűen. A halványabb árnyalatok, mint már megszokhattuk, hagynak némi kivetnivalót maguk után e téren, de szépen lehet építeni, így azok sem olyan vészesek. Porolni pedig csak nagyon minimálisan porolnak.
A színek pedig: egy rezes óarany, egy lágy barack némi ezüst csillámmal, egy csokoládébarna ezüst fénnyel, egy törtfehér gyöngyházas-ezüstös fénnyel, illetve egy lágy babarózsaszín.
A színek nagyon naturálisak, szuperül lehet őket hétköznapokon is viselni. Az óarany és a csokibarna szerintem elég különleges és erőteljes is, olyan szépek...
Tartósságügyileg ugye nagyon nehéz nyilatkozni, mert ez az alaptól függ javarészt. De nálam egész jól bírták a kiképzést.
A matt színeket viszont nagyon hiányolom ezen termékből, legalább egyet becsempészhettek volna, mindjárt többször nyúltam volna érte.
A pirosítóról sajnos csak ilyen képet tudtam lőni, de remélem a lényeg látszik. Egy nagyon szép, barackos-narancsos árnyalatról beszélünk, ami tele van apró ezüst, illetve arany csillámokkal. Szerintem ez a szín mindenkin jól tud mutatni, s a végeredményt nagyon természetessé tudja varázsolni.
A por állaga egy nagyon picit keményebb a szemhéjpúderekéhez képest, ebből kifolyólag nem egy extrán pigmentált termék ez. Pont jó, szépen lehet építgetni, mindenki az ízléséhez tudja alakítani a felvitt mennyiséget. De amit felvittünk, az nap végéig ott is marad. Én legalábbis azt vettem észre, hogy meglepően tartós ez a pír, de ez persze függ az alá kent dolgoktól is.
Összességében nagyon kellemeset csalódtam ebben a termékben. Nem mondom azt, hogy ez egy világmegváltó paletta, de szerintem teljesen elfogadható és szerethető minőséget képvisel. Az áráról sajnos nincs tudomásom, mivel ajándék volt, de a Douglas parfümériákban le tudjátok csekkolni.
Ti próbáltatok már Douglas sminktermékeket? Tapasztalatok?
Puszi: Juctus
Végre egy cég, aki rájött, hogy az ecsetek helyett érdemesebb mondjuk plusz egy színt/színeket a palettába rakni! :) Szimpatikus kis paletta.
VálaszTörlésEzt én is nagyon értékelem :D
TörlésNagyon tetszik nekem. Nagyon tetszik nekem, hogy kezedre szin adtal. Nagyon tetszik nekem elso es masodik szin, de utolso csak kicsit látom. Ilyen simi szin nem szeretem.
VálaszTörlésPozývam teba aj tvojich čitateľov na moju extra MEGA GIVEAWAY (4 súťaže v 1) v ktorej si môžeš zasúťažiť o poukážky ale aj o viac ako 40 pruduktov z kozmetiky, knihy či šperky
Örülök, hogy tetszik :)
Törlés