Hihetetlen, hogy már a július is eltelt... Bele se merek gondolni, hogy egy hónap múlva már vége is a nyárnak. Pedig még fel sem fogtam, hogy nyár van..
A júliusi hónapom elég mozgalmasan telt. A hónap elején táborban vezetősködtem, Emeli Sandé koncerten jártam, ami életem egyik legnagyobb élménye volt, dolgoztam is, illetve a hónap utolsó napjait Londonban töltöttem.
Nem gyűlt össze olyan sok kedvenc, csupán 5 darab. De ezek tényleg igazán nagy kedvencek voltak, többségük sokat segített a hatalmas hőségek átvészelésében.
Nyáron előszeretettel használok testpermeteket, ezt már említettem az előző kedvences bejegyzésemben is. A júniusi hónap abszolút kedvence e téren az Avon Naturals zöld teás-verbénás darabja. Nagyon kellemes, friss, kissé citrusos illata igazán felfrissített a forró napokon, pont erre volt szükségem.
A Ziaja Fruity barackos-körtés tusfürdő már egy ideje a polcon várt a sorára. Valamikor június végén kezdtem el használni és azóta le sem tudom tenni. Az illata nagyon kellemes, édeskés, de még pont annyira, ami nem sok. Isteni, igazi körte illata van, a barackot én nem igazán érzem, semmi mű mellékillata nincs, egyszerűen imádom, akárcsak az eddig próbált összes Ziaja tusit.
A Vichy Eau Thermale spray egy nagyon sokoldalú szuper termék. Én feleslegesnek gondoltam addig, amíg ki nem próbáltam. Tényleg szuper dolog, igazán felfrissít. Szoktam használni egyszerű arcpermetnek, testpermetnek, napozás utáni nyugtató permetnek és van, hogy egyszerűen hidratáló helyett fújom az arcomra, az én normál bőrömnek ebben a hőségben ez elég is. Egyébként ez csak egy 50 ml-s kiszerelés, de meglepően sokáig kitart.
Arcápolás terén sokáig ódzkodtam a szappanoktól, valahogy nem tudtam elképzelni, hogy ezzel tisztítsam az arcom. Aztán bátorkodtam kipróbálni a Yamuna Ichtyolos darabját, ami végül nagy kedvencem lett. Az illata nem a legkellemesebb, de a hatását nagyon szeretem. Az arcom láthatóan sokkal szebb, tisztább utána, a pórusaim is szépen kitisztulnak.
Még a Catrice leárazásokon szereztem be ezt a Defining pirosítót a 030 Love & Peach árnyalatban. Imádom, imádom ezt a színt. Picit korallos, picit narancsos, leheletnyit barackos, a tökéletes nyári pirosító, ami a picit lebarnult bőrön nagyszerűen mutat. Szinte csak ezt használtam júniusban az orcáimra.
Mik voltak a Ti kedvenceitek a hónapban? Használtátok már valamelyik terméket a fent említettek közül?
Puszi:Juctus
A Yamuna háza táján ideje szétnéznem, úgy láttam most már a feketeszappanja is kapható, illetve az ichtyolos szappanra is kíváncsi vagyok. Ezeket használom az Ilcsitől rendszeresen, beváltak, a Yamunk olcsóbb alternatíva lehetne :)
VálaszTörlésSzerintem érdemes, engem legalábbis sikerült meggyőznie ennek a szappannak. Az én fantáziámat pedig az Ilcsi termékek birizgálják már egy ideje :)
Törlés