2015. augusztus 7., péntek

Képes élménybeszámoló - London

Ilyen bejegyzés még nem volt a blogon, de egyszer mindent el kell kezdeni. Ez egy picit személyesebb poszt lesz, mégpedig a londoni kirándulásomról fognak leginkább a képek mesélni. Remélem tetszeni fog :)



 Pont ma egy hete, hogy hazaértem Londonból. Hihetetlen nagy élmény volt az ott eltöltött 4-5 nap. Nagyon tetszik a város, bár valahogy tavaly Párizs jobban tetszett, de ennek okát nem tudom.
24-én délben indultunk Pozsonyból menetrend szerinti busszal. Csehországon, Németországon, Belgiumon, Franciaországon és a Csalagúton keresztül vezetett utunk. Végül 24 óra elteltével, 25-én érkeztünk meg Londonba, ahonnan 30-án délben indultunk haza.
A kirándulást osztálfőnököm szervezte, így valamilyen szinten kapcsolódik a sulihoz, de nem iskolai kirándulás. Sok osztálytársam is részt vett, igazán jó hangulatú kis kiruccanás volt.
Ott-tartózkodásunk alatt rengeteg helyen jártunk, szerintem sikerült a legtöbbet kihozni az időnkből. Többek közözött jártunk Big Bennél, felültünk a London Eye-ra, hajóztunk a Temzén, megnéztük a Szent Pál-székesegyházat, a Westminster Abbey-t, jártunk a Madamme Tussauds panoptikumban, megtekintettük az őrségváltásr a Buckingham-palotánál,...
Hatalmas élmény volt számomra ez a kirándulás, nem bántam meg, hogy elmentem. Remek hangulat, csodás város. Remélem lesz még alkalmam ide visszatérni.
Na, de mostmár meséljenek a képek :)





























2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép képeket csináltál, remélem jól érezted magad. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Nagyon jól éreztem magam, egy szuper élmény volt ez a kirándulás :)

      Törlés