2015. október 1., csütörtök

Szeptemberi kedvencek (2015)

Egy újabb hónapot hagytunk magunk mögött. Az ősz már hivatalosan is elkezdődött. A szeptember hónap elég semleges volt számomra. Leginkább a régi kerékvágásba való visszazökkenésről szólt. De azért összegyűlt néhány kedvenc, amit meg is mutatok.



A Catrice Lumination Luminizing Highlighter nagyon belopta magát a szívembe. Az első highlighter a készletemben, amit hétköznapokon is simán feldobhatok, nem lesz túl sok a végeredmény. Annyira szépen emeli ki az arccsontot, hogy csak na. ITT írtam róla bővebben.
S ha már highligter, egy ecset is kell hozzá. Én SOS megoldásként ezt az Ebelin legyezőecsetet választottam. S hogy milyen jól tettem! Nagyon bevált, épp elegendő mennyiségű terméket vesz fel, amit gyönyörűen dolgoz el.
A Manhattan 2in1 Concealer & Fixing Powderja már egy ideje a fiókomban pihent, de csak ebben a hónapban kattantam rá. De még hogy! Imádom, imádom! Maga a korrektor nagyon krémes, ráadásul a fedése is elég erőteljes. A bőrhibáim eltűntetésére használom, nagyon bevált. A púder részét pedig a szem alatti korrektor fixálására alkalmazom. Szuperül végzi mindkét termék a dolgát.

A hajápolási rutinomban is akadt egy új kedvenc, mégpedig a Macadamia Oil Extract Exclusive hajmaszk, ami a hajápolási rutinomba beépítve még puhábbá, selymesebbé varázsolta a hajamat. Szeretem benne, hogy nem kell belőle sok, egy nagyobb diónyi bőven elég a derékig érő hajamra, valamivel olcsóbb az eddig használt Avon Planet Spamtól és az illata is szuper.
Parfümök terén is új illatot avattam, mégpedig az Yves Rocher Raspberry EDT személyében. Én csak a tökéletes málnaillat jelzővel tudnám jellemezni. Elég édes kis illat, némi fanyarsággal. Még a picit melegebb időkben előszeretettel fújtam magamra. Igaz, tartósség téren nem jeleskedik, de megéri párszor újrafújni a nap folyamán.

Az utolsó kedvencem pedig nem más, mint az előző bejegyzésem (ITT) főszereplője, a Sedona Lace Travel ecsetkészletem. Az ecsetek minősége nagyon szuper, használatuk a mindennapjaim részévé vált. Nem is szeretnék róla sokat áradozni, ha kíváncsiak vagytok, olvassátok el a bejegyzést.


Mik voltak a ti kedvenceitek a hónapban? Használtátok már valamelyik terméket e fent említettek közül?

Puszi:Juctus

4 megjegyzés:

  1. Az Yves Rocher parfümből nekem a kókuszos nagy kedvencem, nyaranta mindig hű társam! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, nagyon jól hangzik :) Legközelebb, ha egy bolt közelében járok, biztos megszaglászom majd :)

      Törlés
  2. Catrice highlighterét én is nagyon megszerettem, szuper kis termék:)

    VálaszTörlés